Mikszáth Kálmán - Két választás Magyarországon - Az első választás története (letölthető)
Előadja: Székhelyi József
Időtartam: 3 óra 37 perc

Majd 130 éve zajlott az a választás, aminek a történetét meghallgathatjuk. A csinos, jó svádájú dzsentrifiú nem nagy lelkesedéssel ugyan, de kitanul orvosnak, majd fürdőorvosként elveszi egy gazdagnak hitt páciensét. A hozomány mindössze egy választókerület, melyet a lány dörzsölt nagybácsija kilátásba helyez, és néhány év alatt meg is szerez újdonsült rokonának. Hogy hogyan kerül ebbe az áhított pozícióba, azért érdekes, mert nem pénz, hanem „praktika”, mulatságos helyzetek sorozata visz a győzelemhez. És közben görbetükörben látjuk a dzsentriket és iparosokat, a megyei és országos hatalmasságokat, a fürdővárosok közönségét, a szerkesztőségek életét, és éppenséggel egy székely közösségen belül a politikai vélemény formálásának gazdag eszköztárát. De hogy ez egy székely városka, hogy az 1980-as évek végén járunk, tulajdonképpen mellékes. Csak a díszletek változnak, a célok és módszerek, az emberek motivációi, reakciói ma is hasonlóak. Ezért tart számot érdeklődésre a 21. században is Mikszáth műve. No meg a fantasztikus előadás miatt. Mintha egy csaknem elfelejtett műfajt, rádiójátékot hallgatnánk. Székhelyi József tucatnyi szereplőt személyesít meg egymaga, hogy még jobban élvezhessük a szellemes, az irónia és az öngúny eszközével nem takarékoskodó írást.

listaár: 4.400 Ft

Internetes ár: 4.274 Ft

Loading Kosár frissítése…