Pilátus minden mennyiségben
vissza

Pilátus minden mennyiségben, mondhatnánk kicsit tréfásan. Hangosregényeink között ugyanis három, egymástól nagyon különböző stílusú és világlátású huszadik századi szerző műve is foglalkozik a Húsvét-közeli eseményekkel. És mivel a szerzők alaposan tanulmányozták a kort és annak eseményeit, nagyszerű írásaikkal segítenek nekünk, hívőknek és nem-hívőknek, hogy a Biblia szűkszavúságából ismert eseményeket behelyezzük egy plasztikus, mozgalmas, élő közegbe.

Márai esszéregénye, a Harminc ezüstpénz, azt boncolgatja igen élvezetes stílusban, hogy miért ott, és miért éppen akkor kellett eljöjjön a Megváltó.

Popper Péter egyetlen regénye, a Pilátus testamentuma, csodálatos fikció, melynek középpontjában Pilátus áll, akit nagy empátiával a körülmények áldozataként jelenít meg előttünk. De a kor más nevezetes alakjai is életre kelnek, mint Salome, akit a borítón látható festmény is ábrázol, Keresztelő Szent János fejével a kezében.

Bulgakov regénye, A Mester és Margarita, persze nem kimondottan húsvéti olvasmány, de azért ide kívánkozik, hiszen a zseniális szerző, aki magát a Sátánt tette műve egyik főhősévé, szabad átjárást biztosít olvasóinak Sztálin Moszkvája és Pilátus Júdeája között.

Aki tehát szeretne többet tudni arról a korról, amelyhez a húsvéti ünnepek eredete kötődik, hallgasson Márai Sándorra, Popper Péterre és Mihail Bulgakovra.

Kellemes ünnepeket!

 

közzétéve